| épült: | 1981–1985 |
| építész: | Lőrincz József (GYŐRITERV) |
| belsőépítész: | Schinagl Gábor (KÖZTI) |
| funkció: | Konferencia és vendéglátóközpont, szálloda (középület, kereskedelem, vendéglátás) Ma: Hotel Konferencia |
| hol: | 9021 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3. (térkép) |
| publikáció | Magyar Építőipar 1986, 1–2. p. 48–59. (továbbiakat ld. a jegyzeteknél) |
A Rába MVG-nek a hazai környezetben szokatlanul aktív, nyugatra irányuló exporttevékenysége miatt egyre inkább növekvő igény mutatkozott az akár több napra idelátogató üzleti partnerek megfelelő színvonalú elszállásolására, valamint magas igényű tárgyalóterekre. Helyi lehetőség híján ugyanis a Rába Bécsben vagy Budapesten szállásolta el prominens vendégeit. 1968-ban Lőrincz József már készített terveket a Vagongyár számára egy “külkereskedelmi irodaház” megvalósításához a Czuczor Gergely utca 21. alatti telekre, a “hatemeletes” lakóépület mellé. A földszinten étteremmel, az emeleteken pedig lakosztályokkal és konferenciatermekkel tervezett háromemeletes épület megvalósítására végül ekkor nem került sor.
Ezzel párhuzamosan a győri történeti belváros rekonstrukciójának a település legősibb magjában, a Káptalan-dombon volt még egy nagy rendezetlen adóssága. A székesegyházól délre eső telken már évszázadok óta különböző gazdasági épületek álltak. 1969-ben a város megbízására Sedlmayr Jánosné (Váti) készített felmérési tervet és beépítési javaslatot.[1] 1975-ben a városi végrehajtó bizottság (amelynek az épület tervezője, Lőrincz József is tagja volt) egy erre a telekre vonatkozó országos tervpályázat előkészítésére tett javaslatot. A pályázatot a város építési és közlekedési osztálya az OMF-fel egyetértésben kiterjesztette lényegében az egész belvárosra,[2] ugyanakkor a Vagongyárral külön megállapodást kötöttek, hogy a Martinovics tér 3. szám alá a gyáróriás reprezentatív kereskedelmi és konferencia központja kerül. Egy hasonló funkciójú épület terve már a hatvanas években felvetődött,[3] amit azonban nem követett megvalósulás. A korabeli beszámolók alapján Lőrincznek szerepe volt abban, hogy a székház helye végül erre a régóta méltó funkcióját kereső telekre került, és talán ezzel az iniciátori szereppel magyarázható a tervezésre kapott közvetlen megbízása is.[4]
Az engedélyezési terv 1977-re készült el. Bárminemű előregyártott szerkezet használatát már az előzetes egyeztetéseken kizárták, előírták a magastető alkalmazását, illetve a csatlakozó épület párkánymagasságának folytatását, valamint a keretes beépítési módot. Az átadást eredetileg 1979-re tervezték.[5] Ez annak fényében különösen optimista ütemezés, hogy az építkezés Győr legősibb, régészetileg addig mélységében nem kutatott magjának területén zajlott, tehát előreláthatóan komoly leletek felszínre kerülésével lehetett számolni. Végül a jelentős, sok évben mérhető csúszás ellenére a Vagongyár mint beruházó, jó mecénásként „messze a törvény megszabta kereteken túl” támogatta az ásatásokat, amely 1500 m2 területen, átlagosan négy méter mélységben zajlott.[6] Az ásatás több kiemelkedő leletet hozott, amelyek közül a legjelentősebb eredmény a 11. századi Szent Lázár plébániatemplom alapjainak feltárása és bemutathatóvá tétele volt. A vendégházat végül ünnepélyes keretek között 1985 márciusában adták át.
Az alápincézett, kétemeletes házat egy belső átrium szervezi, amely egy nagyobb, fedett, felülvilágítókkal ellátott aulára, valamint egy kisebb, nyitott udvarra tagolódik. A télikertként kialakított udvarban burjánzó növények között Borsos Miklós női torzót ábrázoló alkotása kapott helyet. Az udvar övező csúcsíves árkádsor posztmodern utalás a Győrre jellemző belső udvarok egyedi világára. Az aula tetején járható tetőt, teraszt alakítottak ki. A belső udvart övező, kerengőszerű folyosókról nyílik miden más funkció.
A pincében gépészeti terek, raktárak valamint a parkolók találhatók. A földszinten a fogadóterek, társalgók mellett néhány vendégszoba, valamint egy szaunával kiegészülő medencetér kapott helyet. Az első emeleten az északi oldalon több tárgyaló, míg a nyugati oldalon az étterem nyílik. A keleti oldalon további szobák, míg a déli oldalon lakosztályok helyezkednek el. A lakóegységek ismétlődnek a második emeleten is, míg a másik két oldalra – már a magastető hajlása miatt csökkentett alapterülettel – az adminisztratív helyiségek kerültek.
A teljesen üvegezett, visszahúzott földszint sávjában két, fehér mészkővel burkolt oszlop keretezi a bejáratot. A hatalmas, gótikus arányú, a környezetbe jól illeszkedő magastető is a bejárat felett kapott két kis háromszög alakú bevilágítót. A konzolosan kiugró első emelet elegáns arányokkal és egyedi fém keretezéssel kialakított ablakok sora az épület egész főhomlokzatának szélességét kitölti. A színezett, hő- és hangszigetelt üvegtáblák zártságot és méltóságteljes hangulatot árasztanak, amit jólesően old a parapetekbe rajzolt finom csúcsívek megjelenése; kívülről is egy leheletnyi posztmodern ízt adva a háznak. A homlokzat talán épp a határon mozog, hogy ne váljon léptékvesztetten hosszúvá, hiszen Lőrinczre oly jellemző módon, a megtalált rendszer itt is következetesen addig tart, ameddig tud.
A szobákat befogadó szárnyak, az oldalhomlokzatok mészkővel burkoltak, kisebb részben tömörek, azonban nagyobbrészt Lőrincz másik kedvelt gesztusával, a homlokzatokra kivezetett falbütükből összeálló loggiasorral szerkesztettek. Szerencsés, hogy a telepítés jó megválasztása miatt mindez a Lépcső köz felől érvényesül, és a szűkebb utcai térarányok miatt nem bántó.
A belsőépítészetet Schinagl Gábor (Közti) tervezte. A Megbízó kívánságának megfelelően gazdag formavilágú, reprezentáló belvilágot alkotott, amely az amerikaias luxusszállodák világát hozta el Győrbe. A formák, a nemes anyaghasználat, a kazettás mennyezet és falburkolatok súlyos burjánzása szinte az egész épületet átszövi. A Rába mindig minőségi, de egyúttal józanságot is sugárzó beruházásai között ez kivétel, és egyúttal némi ellentétben állt az épület jól artikulált külső megformálásával.
A belsőben páratlanul gazdag ipar- és képzőművészeti réteggel találkozunk. Mindegyik reprezentatív térben, sőt a lakosztályokban is jelen vannak. Lőrincz „művészek sorát foglalkoztatta az épületen: a faliszőnyeget szövő textilestől a hófogórácsot tervező ötvösművészig”.[7] Borsos szobrát már említettük, de látványos elem Schrammel Imre kerámiaalkotása is az épület uszodájában.
A ház a legfényűzőbb módon, a legjobb minőségben kellett, hogy elkészüljön. A Rába vezérigazgatója itt többmilliárdos üzletek megkötését célozta, és valóban a világméretű gépipari óriáscégek delegációinak igényeit tartotta szem előtt. Nem is alaptalanul, hiszen sajtóhírek szerint a japán Suzuki vezérigazgatója volt az egyik első vendég.[8] Az épületet a város is használta mindenféle reprezentatív eseményre, hiszen erre alkalmasabb hely Győrben ekkoriban aligha kínálkozott.
Az épületet a győriek egyszerűen „kishiltonnak” nevezték el. A szállodai funkción, a történeti környezetbe való illeszkedésen, a hasonló időpontban való építésen és építészeti gesztusokon kívül a zártság, az átlag magyar lakosság számára elérhetetlen „csodapalota” hangulata is méltóvá tette a párhuzamra a budapesti “nagy” Hilton Hotellel.
A titokzatos „gazdag ház”[9] építéséhez több történet, anekdota is kötődik. Lőrincz eredetileg Mezei Gábor belsőépítésszel kezdett az épületen együtt dolgozni. Mezeinek ugyanakkor némi eufemizmussal fogalmazva „nem sikerült barátságot kialakítania a megrendelővel”.[10] Horváth Ede, a Vagongyár legendás igazgatója a terveket látva Mezei beszámolója szerint azt mondta, hogy itt még „a sofőrjét sem engedné lakni”. Így végül őt Schinagl Gábor váltotta. Megtudjuk azt is, hogy „a már kész márványlépcsőket az amerikai útjáról visszatérő vezérigazgató felszedette, és azt tölgyfaborításra cseréltette ki”.[11] Az ehhez hasonló akciókba „tönkre is ment egy-két vállalkozó cég” – idézi a Képes Újság György Csabát, a ház műszaki vezetőjét – „a Rába ugyanis csak a kifogástalan munkáért fizetett, és volt olyan építő, akinek ez csak többszöri nekifutásra sikerült.”[12]
Végül idézzük magát Lőrincz Józsefet, azt bizonyítva, hogy milyen gondossággal és odafigyeléssel járt el a tervezésnél.
„Amikor még csak terveken létezett a ház – emlékszik az építész – kértem egy markolókocsit, s annak a kanalába ülve felemeltek a különböző szintek magasságába. Meg akartam bizonyosodni arról, hogy valóban az lesz-e a látvány, amit elképzeltünk, ott lesz-e a város ezer évének szépsége, hangulata az épület minden szegletében.”[13]
Összességében elmondhatjuk, hogy minden bizonnyal Lőrincz összefoglaló, fő művéről van szó. Irigylésre méltó feladatot kapott, hiszen megbízása „a hazai átlagot messze meghaladó” épület létrehozására szólt, amelyben „a minőség vált elsőrendűvé, és az idő, mint tényező, nem elhanyagolható, de másodrendű szemponttá vált”.[14]
Győr egy olyan épülettel lett gazdagabb, amely arra emlékeztet, hogy a város meghatározó ipari üzeme egykor hová pozícionálta magát, és milyen értéket volt képes létrehozni. Horváth Ede mint a Rába vezérigazgatója kétségtelenül az elnyomó rendszerbe beágyazva, autokratív módszerekkel irányított, ugyanakkor az így teremtett européer ipari kultúrával, a kulturális és közösségi élet támogatásával, és nem utolsó sorban minőségi építészeti produktumok beruházójaként jelentős értéket is adott Győrnek. Ez az épület valamiképpen a város e korszakának emlékezete is. Egyelőre máig nagyjából eredeti állapotában áll, e kor legprominensebb tanújaként, és egyúttal Lőrincz József életművének összefoglaló alkotásaként. Bízunk benne, hogy nem jut arra a sorsra, mint az építész több, jelentős győri alkotása, amelyeket vagy lebontottak, lebontásra vár, vagy a felismerhetetlenségig átépítettek.
Hartmann Gergely
HA TETSZETT A BEJEGYZÉS, LIKE-OLD A MODERN GYŐR-T A FACEBOOKON!
Jegyzetek:
lásd még: Kozma Endre: A Vagyongyár vendégháza, a “Kishilton”. https://regigyor.hu/belvaros/a-vagongyar-vendeghaza-a-kishilton/
[1] Fátay Tamás: Győr – Városépítés és Városrendezés 1945 és 1986 között, Gal-góczi Erzsébet Városi Könyvtár Kiadványa, Győr, 2011. 136.
[2] Kisalföld, 1977.október 9. Az először 1977-ben majd 1979-ben (újra?) kiírt pályázaton a VÁTI csapata nyerte Sedlmayr Zsuzsa vezetésével. Mivel azonban a pályamű szerzői a Műemléki Irodán dolgoztak, a munka a Váti Településtervező Irodájába, Aczél Gáborhoz került, aki végül a sokéves, sikeres győri munkájáért Ybl-díjat kapott. ld. Aczél Gábor: Kalandosázok Urbanisztikában. Pallas Kiadó Kft., 2009., 31.
[3] 1968-ban a Czuczor utca Szent István út felőli részén tervezték egy új Rába MVG kereskedelmi székház létrehozását. Az itt álló régi épületet ekkorra el is bontották, azonban végül nem került sor új épület felépítésére. ld.: Hol tartanak a vagongyár városi jellegű beruházásai? in: Kisalföld, 1968. július 12.
[4] „Szerencsésen találkozott ez az igény és Győr város fejlesztésében, értékeinek kibontakoztatásában tevékenykedő vezető építész tervező törekvése. Ennek eredménye a létesítmény helyének megválasztása, amely találkozott a város vezetőinek támogatásával, egyetértésével.” Zádor Oszkár: „Rába” Kereskedelmi Központ. in Magyar Építőipar 1986, 1–2. 48–59.
[5] Ld. engedélyezési terv és műszaki leírásai. Lőrincz József hagyatékából (magántulajdon).
[6] Kisalföld, 1978 szeptember 24.
[7] Bolberitz Henrik: Lőrincz József (1930–1990). in: Magyar Építőművészet, 1990/6., 58.
[8] Egy gazdag házban. Jövő Mérnöke 1985/27. o.n.
[9] Egy gazdag házban. Jövő Mérnöke 1985/27. o.n.
[10] A teljes idézet: „Én főleg Makovecz-cel dolgoztam, nagyon ritkán mással. Lőrincz Józseffel néha, aki a Lakóterv főtervezője volt, és aki aznap halt meg, amikor kinevezték volna igazgatónak. [ez tévedés, Lőrincz eleve igazgatónak ment a Lakótervben 1986-ban – HG] Győrben Horváth Edének, a Rába nagyhatalmú urának terveztünk egy székházat, Jóska az épületet, én a berendezést, de nem sikerült „barátságot” kialakítanom a megrendelővel, ezért nem lett belőle semmi. Félelem uralkodott a cégen belül, senki semmilyen döntést nem mert meghozni. Csináltam egy tervet egy lakosztályhoz, de Horváth azt mondta, hogy a sofőrjét sem engedné lakni benne. Próbáltam találkozni vele, hogy ha az övé minden döntés, esetleg vele egyeztetnék, de egyik megbeszélt találkozóra sem jött el, máskor azt üzente, hogy fogad, de egyedül kell jönnöm, erre lemondtam a találkozót. Végül én mondtam le az egészről, mert ilyen feltételekkel nem tudtam vállalni.” Gréczi Emőke – Mezei Gábor: “Ez egy mulandó szakma” – Beszélgetés Mezei Gábor belsőépítésszel. in: MúzeumCafé, 2017/6. 222–223.
[11] Egy gazdag házban. Jövő Mérnöke 1985/27. o.n.
[12] Képes Újság 1985/4, 17–18.
[13] Képes Újság 1985/4, 17–18. Ezt a mozzanatot Bolberitz Henrik is megerősíti nekrológjában: „Emlékszem, tudom, hogy ez az épület igazán szívügye volt. Daruskocsi kosarából nézegette, milyen kilátás nyílik majd a szobák különböző ablakaiból.”
[14] Zádor Oszkár: „Rába” Kereskedelmi Központ. in Magyar Építőipar 1986, 1–2. 48–59.
4 Comments