Mester utcai lakóházak

tervezte: Wyberál László (GYŐRITERV)
épült: 1958
funkció: lakóépület
hol: 9023 Győr, Mester utca 8–20. (térkép)

Az öt épületegység 1958 körül épült fel a Mester utcának a Szabolcska és Tihanyi Árpád út közti szakaszán. Ez a környék az ötvenes–hatvanas évek nádorvárosi kísérletező lakásépítésének kitüntetett terepe, ld. például a Malomliget beépítését vagy a kísérleti panelépületeket. A legdélebb házhoz egy földszintes üzletpavilonnal kapcsolódik a Fátay Tamás által tervezett, kísérleti szerkezetű hétemeletes lakóház, amely a környezetből kiemelkedő magasságával, a házsor végén vertikális hangsúlyként jelenik meg.

(fotó: HG)

(fotó: HG)

Egy egységet kettő kétlépcsőházas traktus (két típusépület) alkot, amelyeket nyaktag köt össze. A Mester utcával párhuzamos szárny három, a tömb belsejébe forduló négy+pince szintes. Kevéssé maguk a házak, inkább telepítésük érdekes. A magasabb kitér a városszerkezet által meghatározott derékszögű rendszerből, és észak-déli irányba áll be a megfelelő benapozás érdekében. Ebből azonban nemcsak a lakások kedvező kelet-nyugati tájolása következik, hanem változatosabb tömegkompozíció és mozgalmasabb teresedések is létre jöttek az épületek között. Érdekes kísérlet arra, hogy hogyan tartsa meg egy beépítés az utcavonalat és váljon egyszerre (részben) függetlenné a utcaszerkezet kötöttségétől a megfelelő tájolás és tárarányok elérése érdekében. Az házak Sport utca felőli oldalához földszintes szolgáltatóépületek (orvosi rendelő stb.) kapcsolódnak.

Még hátravan a tereprendezés. (forrás: Régi Győr)

Még hátravan a tereprendezés. (forrás: Régi Győr)

Kivitelük alapvetően hagyományos: alápincézett, falazott épületek (valószínűleg) előregyártott vasbeton födémelemekkel. Az erkélyek konzolai és a lépcsőházak előtt teljes magasságában végigfutó lamellák vasbeton szerkezetűek. Ezek a szerkezetek utólag eltérő színezést kaptak az egyes házakon, és ugyanezzel a színnel emelték ki a stilizált főpárkányzatokat is.

 HG


Galéria (kattintásra megnyílik):

Utcakép:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s