| tervezte: | Csapó György, Bödök Miklós (Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervezővállalat) |
| épült: | 1979 |
| funkció: | Lakó- és irodaépület |
| hol: | 9021 Győr, Kazinczy utca 5–9. (térkép) |
| publikációk: | Győr, Kazinczy Ferenc u. 5–7–9. Több rendeltetésű épület. in: Magyar Építőipar 1980 1–2. |
A bontás
A háború után magához térő Győrben, a legsürgetőbb helyreállítások után, az ötvenes évek elején megindulhatott a belváros történeti épületállományának felmérése, műemléki szempontok szerinti kategorizálása. A munkálatok vezetője 1956-ig Lakatos Kálmán, majd utódja Fátay Tamás volt. A hetvenes évek végéig nem igazán beszélhetünk összefüggő, városléptékű rehabilitációs programról, inkább csak egyes épületek többé vagy kevésbé alapos tatarozásáról. A korábbiakhoz képest mégis nagy előrelépés, hogy készültek kutatások, elkészült a városmag műemléki térképe és a városrendezési tervbe beemelték a belvárost, mint műemlékileg védett területet. A műemléki szempontokat azonban sokszor felülírták a gazdaságossági szempontok, vagy éppen a túlzó fejlesztési akarat, amelynek néha útjában állt a régi beépítés. Ilyen eset színtere a Kazinczy utca három, egymással szomszédos telke is.
A Kazinczy Ferenc utca beépítése magán hordja a győri belváros jellegzetességeit. A földszint+1 emeletes, késő-középkori eredetű, XVIII–XIX. századi köntösbe bújt házsort a Baross úti sarkon egy földszint+3 szintes XIX. századi épület, a könyvtár zárja le. Az utca másik irányba a Bécsi kapu térre, közvetlenül a Kármelita templomnak fut.
A II. világháborút követő, sokszor csak részleges és szakszerűtlen javítások, valamint a megfelelő karbantartás hiánya jellemezte az épületeket, ugyanakkor a 5. számú ház műemlék jellegű, a 7. számú pedig városképi jelentőségű védettséget kapott. Az ötvenes évek elején készülő műemléki állapotfelmérések aggasztó állapotban találták ezt a három épületet is, és a belvárosi felújítások sora a hatvanas évek elejére jutott el ide. Fátay Tamás az akkori helyszíni bejáráson szerzett tapasztalatait meglehetősen képszerűen írja le:
Szomorú kép fogadott, az 5. számú épületben az aládúcolás faoszlopai között botorkáltam. Egy kíváncsi lakó látható reménykedéssel invitált emeleti lakásába. Hivatali személy érkezett – gondolhatta – aki megszabadítja ettől a málladozó mocsoktól. [^1]
Valamit kezdeni akartak a három épülettel, annál is inkább, mert a városi tanács és a vezető építészek komoly lehetőséget láttak a három, egymással összefüggő belvárosi telekben.
A város által 1962-ben készítettet statikai szakvélemény életveszélyesnek nyilvánította az 5. és 7. számú (azaz a két védettség alatt álló) házat. A városi építési hivatal határozatában mindhárom épület bontását, és helyükre egy új építését rendelte el. A későbbi években sokszor újjáéledő konfliktus a város és az OMF (Országos Műemléki Felügyelőség) között ekkor éleződött ki először. A hivatal kezdetben teljesen elzárkózott a bontásoktól, majd, fellebbezés után, a tömbbelsőben lévő épületszárnyak bontására engedélyt adott ugyan, de az utcai homlokzatok és fedélszékek megtartására kötelezte a várost. A győri döntéshozók azonban nem tágítottak az értékes belvárosi telek új beépítésétől. Az életveszélyre hivatkoztak és arra, hogy az államilag előirányzott összegből a felújítás kivitelezhetetlen. Saját zsebből a város pedig nem akart a házakra költeni. Az OMF továbbra sem akarta a régi épületek bontását, de talán még jobban félt az új beépítéstől. Végül a város Perényi Imre miniszterhelyetteshez fordult, aki az OMF ellenében megadta az engedélyt a három épület bontására. Az új ház tervezési megbízását a Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Iroda, azon belül Pilt Rudolf kapta.
Pilt Rudolf terve
A maketten látható épület Pilt Rudolf 1966-os terve. A három telek összevonásra került, és első ránézésre is érzékelhető, hogy nem éppen a hagyományos utcaképet szem előtt tartó elképzelés született a beépítésre. Az akkoriban nem szeretett és túlméretesnek tartott belvárosi XIX. századi épületeknél (képen jobb oldali szomszéd) is jóval nagyobb mérete igazolni látszik az OMF félelmét. Egyértelmű távolságot tart a földszint+1 emeletes beépítéstől a győri várostest hagyományához ugyan kapcsolható tömböt átszelő köz ürügyén, ugyanakkor hátat fordít historizáló szomszédjának is. Bár a földszinten nagy megnyitással üzletek nyíltak volna, ez nehezen menti az utcákra néző, belvárosi léptékkel mérve túlméretezett, tagolatlan két oldalfalat. Ez annak tudatában különösen izgalmas, hogy az új beépítés szorgalmazójának, Fátay Tamásnak sokszor hangoztatott érve éppen az volt, hogy a két- és a négyszintes beépítés közötti feszültséget meg kell szüntetni, és főleg, a XIX. századi épület magas “a történeti házakra zuhanó” tűzfalát el kell takarni. Pilt Rudolf nem az alkalmazkodás mérlegelést igénylő keresgélésben találta meg a feszültségek feloldását, hanem egy, a problémákon felülemelkedő, csak önmagában értelmezhető épülettel vágta volna át a gordiuszi csomót. Ez a terv végül nem valósult meg Pilt Rudolf váratlan külföldre távozása miatt.
A megvalósult beépítés
Több, mint egy évtized után, a hetvenes évek végén a Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalat házi tervpályázatot írt ki a foghíj beépítésére. Az eltelt időszakban Győrben is sokat változott a műemlékekhez és a környezetükbe való új beépítésekhez való viszony. Ekkor már a komplex feladat komplex megoldását várták a tervezőktől:
Az Állami Biztosító önálló megyei és városi irodáját és OTP-lakásokat kellett elhelyezni, a telek gazdaságos kihasználásával. A tervtől ugyanakkor egy sor városképi kérdés megoldását is várták. Jogos kívánalom volt a műemléki környezethez való mind tökéletesebb alkalmazkodás; ezen túl azonban a történeti beépítés meglévő kontrasztjának enyhítését is is elvárták a tervezőktől. [Winkler] [^3]
A belső pályázatot Csapó György és Bödök Miklós nyerte meg, és a terv 1979-re meg is valósult.
Az összetett feladatnak megfelelően az épület is meglehetősen összetett lett. Sok tekintetben az előző, megvalósulatlan terv ellentéte, hiszen szinte minden beépítési elvárásnak igyekszik megfelelni. Ennek megfelelően formáját a két szomszéd beépítés közti feszültség feloldása, valamint a hármas telekosztás megtartása egyidejűleg adja.
A visszahúzott földszinti sáv fogja össze az eredeti telekosztás szerinti három, formailag és funkcióban is elkülönülő egységre bontott épületrészt. A három rész jellege kissé eltérő, szinte azt imitálják, hogy más-más építész keze nyomát viselik. Kérdés, hogy jó-e, ha egy épület úgy csinál, mintha három lenne, de mivel az épület trükkje hamar átlátható és nem viszi túlzásba, csupán amúgy is eltérő funkciójú és méretű épületrészek válnak külön némi formalizmus árán, ez a gesztus talán elfogadható.
A ház legjellegzetesebb és talán legeltaláltabb eleme az ötemeletes épületrész átforduló erkélysora. Úgy sikerült ízlésesen áthidalni az eltérő beépítési magasságok közti kb. tíz méternyi különbséget, hogy a plasztikus erkélyelemek nem válnak bántóvá eltalált arányaik és elforduló visszahúzottságuk miatt.
Az épület változatos formálását a monolit vasbeton alkalmazása tette lehetővé. A ház jellegzetes arcvonásait az általános fehér felületet és a sötét (vagy mélyen elhelyezett) nyílások kontrasztja adja. De mintha a tervezők megijedtek volna, hogy túl “tiszta” lesz a végeredmény, különböző rátett elemeket helyeztek az épületre. A sávablakok elé és a belső udvari homlokzatra több helyen bronzbarna fém lamellák kerültek (amelyek közül több ma már nincs is meg), jellegzetesek az erkélyek vízköpői. A legellentmondásosabb rész talán a Kazinczy utcai homlokzat középső, már-már organikus szemlélettel megfogalmazott bejárati része.
Az épületet egy átjárható belső udvar köré szerveződik, amelyen keresztül még a szomszéd ház udvara is megközelíthető. Itt a fedett-nyitott és külső-belső terek egymásba fonódása is fontossá válik. A történeti belvárosról való gondolkodás megváltozásának ez is beszédes jele: az egyes épületekben való gondolkodást felváltotta a városi léptékben, terekben, tömbökben való gondolkodás.
Az épület valódi méretét a szűk Kazinczy utcáról nem érzékeljük, azonban a tervlapokon jól látható a beforduló és hátsó szárnyak nagysága. A földszintet eredetileg teljes egészében az Állami Biztosító irodája és ügyfélfogadó tere töltötte ki, az első emelet már vegyesen irodai és lakófunkciót szolgál, míg a 2–6. emeleteken “szintenként 4–4 db. 2, 2 és fél és 3 szobás lakást terveztek függőfolyosós megközelítése, nagyobbrészt kedvező, délnyugati tájolással” [^3] .
Visszahangok:
A három telek története meglehetősen nagy visszhangot váltott ki. Bár a hatvanas években sokkal nagyobb bontások is voltak Győrben (színház, Teleki utcai lakótelep, Hungária tömb stb.), de ezek jellemzően a XIX. századi beépítést érintettek, amelyek nem tartoztak akkoriban védettség alá. Ezzel szemben ez a három ház a frissen kijelölt védendő városmag belsejében került lebontásra.
1967-ben a három ház már nem állt, Pilt Rudolf terve volt érvényben. Kriszt György ekkoriban így ír:
Az idejében történő helyreállítás elmulasztása igen súlyos problémákat okoz. Ennek jellemző győri példája a Kazinczy utca 5., 7. és 9. sz. épületek bontása és az új beépítés nehézségei. A három városképileg értékes lakóház minimális karbantartásának elmulasztása és a helyreállításukkal kapcsolatos huzavona az épületek sorsát megpecsételte, bontásuk elkerülhetetlenné vált. Az emiatt kialakuló összefüggő terület beépítése a szomszédos nagy tömegű szecessziós épülethez kénytelen alkalmazkodni. Ezáltal a városképben a városszerkezetben amúgy sem szerencsés épülettömeg tovább növekszik. Ugyanakkor a kiürített 15 lakás helyett mindössze 28 lakás létesíthető, így természetesen gazdaságosnak sem mondható e megoldás. [^2]
1987-ben Román András, már látva a megvalósult új beépítést:
Komoly indok nélkül, presztízs okokból szép műemlékházakat romboltak le a Kazinczy utcában, még szerencse, hogy a beépítés itt jól sikerült [^5] .
Winkler Gábor 1980-ban úgy fogalmazott, hogy a korábban egységes, régi házsor “megőrzésére a város nem vállalkozott”. Ezzel szemben Fátay Tamás 2011-ben kiadott visszaemlékezéseiben [^1] hosszasan fejti ki, hogy a bontás gazdasági és műszaki tekintetben is elkerülhetetlen volt. Hogy a bontás mennyire volt presztízs és mennyire gazdasági kényszer nehéz megítélni. A Kazinczy utca 5–9. története mindenesetre jól követhető példája a műemlékekhez való viszonyulás győri történetének, amely háború utáni toldozgatástól, az áldozatoktól sem mentes átmenteti időszakon át a nemzetközi elismerésig vezetett.
HG
források:
[1]: Fátay Tamás: Győr – Városépítés és városrendezés 1945 és 1986 között, Győr, 2011.
[2]: Kriszt György: Győr történelmi városmagjának rekonstrukciós kérdései. in: Városépítés 1967/3.
[3]: Győr, Kazinczy Ferenc u. 5–7–9. Több rendeltetésű épület. in: Magyar Építőipar 1980 1–2.
[4]: dr. Winkler Gábor: Győr 1939-1999, Győr, 1998.
[5]: Dr. Román András: A győri belváros tegnap és ma. in Városépítés 1984/3.
moderngyor.com 
1 Comments