Építőipari technikum (Hild József Szakközépiskola)

épült: 1958–1962
tervezte: Fátay Tamás (GYŐRITERV)
funkció: építőipari technikum (oktatás, középület)
hol: 9021 Győr, Szent István út 1. (térkép)
kapcsolódó dokumentum: Nyolc tantermes építőipari technikum, Győr, 1958

Az épület terveit Fátay Tamás készítette 1957–1958-ban. Elsőként a földszintes műhelyépület, II. ütemben pedig az iskola jellegzetes, kétszintes tantermi épülete épült meg. A III. ütemre tervezett, a maketten és helyszínrajzon is szereplő tornateremre már nem jutott pénz. 1991-ig kellett várni rá, ekkor épült fel Sebők Tibor tervei szerint.

Építőipari Technikum (forrás: HAP Galéria anyaga)

Építőipari Technikum (forrás: HAP Galéria anyaga)

A építőipari technikum, több korabeli iskolával a győri oktatási épületek létrejöttének ötvenes évek végén, hatvanas évek elején lezajlott építési hullámához tartozik. Győr ekkoriban indult fejlődésnek, mint kiemelt ipari központ. A folyamatnak egy új közoktatási struktúra kialakítása is része volt. Építészeti szempontból is érdekesek ezek az 1960 körül épült oktatási épületek. A szocreál utáni, de még az előregyártás korszaka előtti, egyedi, az átlagosnál igényesebb házak.

Hagyományos szerkezetekkel épült. Tömegformálásának érdekességét a tompaszögű útkereszteződés irányainak átvétele adja. A Szent István útra nagy felületű tömör homlokzat néz, és az Újlak utca felőli falat is csupán “normál” méretű ablakok rendezett ritmusa lyuggatja át. A belső közlekedési csomópontok külső térelhatároló szerkezetei viszont teljes felületen üvegezettek. Így a mészkővel burkolt falak nem állnak össze tömör épülettestté, inkább síkok, valóban “csak” falak, amelyeket az üvegfelületek kötnek össze. A tervező szerencsésen kihasználta a telek és a korabeli anyagok adta lehetőségeket, így a Bécsből Győrbe érkezők egy mozgalmas, jellegzetes épület köszönti a városban.

HG


One comment

  1. Visszajelzés: Oktatási épületek 1945–1963 | Modern Győr

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s