Kultúrház (Bartók Béla Művelődési Központ)

Az 1798 óta a Radó-szigeten működő győri színház (az ország első, döntő tömegében kőből épült színházépülete, tervezője Reinpacher József) már a XIX. század folyamán sem felelt meg maradéktalanul az akkori elvárásoknak. Az átalakításra, korszerűsítére tett több sikertelen próbálkozás után úgy tűnt, a meglévő épület nem alakítható át az igényeknek megfelelően, így azt 1927-ben lebontották és ezzel párhuzamosan (de csak ez után!) 1929-ben tervpályázatot írtak ki (A Magyar Építőművészetben olvashatunk róla itt és itt) egy új színházépület tervezésére. A vállalkozást azonban világgazdasági válság felülírta, nem lett belőle semmi, így a győri lakosok és a színjátszó társulat színház nélkül maradt. A harmincas évek derekán átmeneti megoldásként (utóbb kiderült: 40 évre) az Árpád út és Czuczor utca kereszteződésében álló “Bálint Mihály hagyatékából származó alapítványi ház” átalakítása mellett döntöttek. Pénz szűkében a városnak ugyan jól jött az adományozott, 1890 körül épült két szintes bérház, de a korabeli kritika is látta, hogy nem a sem a telek, sem az épület nem a legalkalmasabb egy színház számára.

Tervpályázatot írtak ki, győztese Lakatos Kálmán és Gallyas Camillo terve lett. A már meglévő ház kérdései és a szűk telek is komolya kihívás elé állította az építészeket. Azt is el kellett fogadnia, hogy olyan középületet kell tervezniük, amelynek csak egy szűkös utcasarok adatott a feltárulásra. Talán éppen ezért nem is próbáltak hivalkodó házat csinálni. Erőteljes főpárkánnyal és függőleges ritmust adó tagozatokkal alkalmazkodva, de nem historizálva illesztették az épületet a zárt sorú, belvárosi utcaképbe. A korábbi ház külső nyílás-ritmusa nagyrészt megmaradt, de a homlokzat teljesen más arculatot kapott (belül a lépcsőház maradt meg). Az eredetileg tervezett kőburkolat helyett – pénzügyi okokból – érdekes (és talán kissé meglepő) színezést kapott: A halványkék vakolaton halványsárga tagozatok jelentek meg. (Sajnos ezt ábrázoló színes fényképet eddig nem találtam.)

Az épület funkciója kettős volt: A 600 fő (!) befogadására alkalmas színházon kívül az emeleten kapott helyet az akkoriban szintén otthontalan városi múzeum egy része is – amennyi befért az erre a célra kijelölt három emeleti terembe.

Az intézmény történetében fontos esemény, hogy 1940-ben Bartók Béla itt adta utolsó hazai koncertjét.

Az “átmeneti megoldásként” épített színház 1978-ig, a Győri Nemzeti Színház megépültéig volt a helyi társulat otthona, ezután a megye általános közművelését szolgálja. A ház ma már nem őrzi 1935-ös formáját sem, hiszen 2000 és 2003 között másodszor is teljesen megújult, ezúttal Czigány Tamás győri építész tervei szerint. A második rekonstrukció során is sok nehézséggel kellett szembenézni, többek között a már egyszer “meggyötört” épület előre nem látható műszaki elégtelenségével. Az azonban talán elmondható, hogy a közelmúltbéli átalakítással, bár eltűnt Győr egy jellegzetes, modernista épülete, született egy új, szellemében hasonlóan egyszerre visszafogott és mégis az adott kort reprezentáló ház a győri belvárosban.

“Bálint Mihály hagyatéka”, egy 1890 körül épült bérház került átépítésre. (forrás: Tér és Forma, 1936)

Lakatos Kálmán és Gallyas Camilló tervei szerint megújult épület, az új színház és kiállítótér. (forrás: Tér és Forma, 1936)

Az épület a hatvanas években. (forrás: Régi Győr)

2003-ban befejeződött az újabb teljes átépítés. Építész: Czigány Tamás. (fotó: HG)

A Lakatos-féle épület mahagóni fával burkolt színpad-előtere. (forrás: Tér és Forma, 1936)

A nézőtér 1936-ban. (forrás: Tér és Forma, 1936)

Földszinti alaprajz. (forrás: Tér és Forma, 1936)

Emeleti alaprajz. (forrás: Tér és Forma, 1936)

A felújított kultúrház emeleti előtere. A bal oldali piros íves tömeg a színházterem hátsó fala. (fotó: HG)